Nem, nem felejtettem el a blogot, a „tudósításokat”, csupán a szavakat nem találom. Nyílván hülyeség lenne olyasmit állítani, hogy kb. három hónap elteltével már problémáim vannak az anyanyelvemmel. Tehát nem is állítok ilyesmit. Egyszerűen, ahogy megírtam egy bejegyzést és visszaolvastam nem tetszett, és így csak halogattam, halogattam a javítgatást mint ahogy Pató Pál úr tanította.
No, de most vége a csendnek. Visszatérek és beszámolok minden érdekes eseményről – visszamenőleg is- ami itt történik. Szóval a végtelenbe és tovább!
A következő témákra számíthattok: húsvét, parapszichológiai jelenségek, szórakozással kapcsolatos megfigyeléseim, tavasz és fagy, vappu.

Minden jót a következő bejegyzésig !

Két oka van annak, hogy ennek a bejegyzésnek meg kellett születnie: az első, hogy igen szeretem a kávét, a másik, hogy Finnország lakosai fogyasztják a legtöbb kávét a világon. Kávé reggel, kávé tízkor, délben, ötkor, nyolckor, éjfélkor, bármikor. A hó, a salmiakki és a kávé hazája ez az ország (no meg persze a Mikulásé).
            Amikor vendégségbe érkezik az ember és eljön a kávézás ideje, akkor természetesnek veszik, hogy te szereted a kávét és inni akarsz, ezért általában kérdés nélkül kapod a csészédbe(bögrébe..). Mellé apró sütemények, az elmaradhatatlan rozskenyér vajjal, sajttal és egyéb rágcsálnivalók közül válogathat a kedves vendég.
A kávézók egymás hegyén hátán, legalábbis Jyväskyläben. Nekem a legjobban eddig a Hemingway’s Bar & Café tetszett. Hangulatát tekintve a székesfehérvári Ribillióhoz tudnám hasonlítatni, de lényegesen nagyobb, valamint étteremként és kaszinóként is működik.             
  A kávéval kapcsolatban a legmegdöbbentőbb az az élményem, amikor a Tukku nevű bevásárlóközpontban a bevásárlókocsik mellett egy elkülönített kis „konyhában” leülhetsz a székekre, az asztalokon a friss újság és megihatod a napi ikszedik kávédat. Hogy ez miért megdöbbentő? Mikró, mosogató, kávéfőző, teafőző, poharak, hangulatos díszítés és mindez ingyen. Cserébe, ha épp te iszod az utolsó csepp kávét, akkor neked kell odatenned a következő adagot. Ennyi, és működik. Vajon otthon működne?

 Nos, ha finnek akkor szauna(természetesen.) A régi feljegyzések, hagyományok szerint a szauna kultikus helynek számított a finneknél. Némi párhuzamot lehet vonni a magyaroknál lévő tisztaszoba és a mongoloknál található otthoni szakrális helyek között.

Az északi népeknél általánosan elterjedt dolog a szaunázás, azonban minden nép más névvel illeti. Ma, ha valaki szaunáról beszél, akkor a finn szaunáról van szó. Ennek is két fajtája van: az ősi füstszauna(savusauna), és a „normál” szauna. Manapság már van elektromos szauna, infraszauna, mindenféle, de nem összetévesztendő a gőzfürdővel. Az valami egészen más.  
A szauna funkciója többségét mára már elvesztette, ugyanis ma csupán a test kényeztetéséért, mondhatni az egészségért megy be az ember egy ilyen „fűtött szobába” .Régebben itt mostak, szültek, gyászoltak és tartósították az ételt.
       Suomiban a felmérések szerint kb. két és fél millió szauna lehet. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a család, ahol lakom, szintén a magukénak mondhat egyet a normál fajtából, így minden héten , vagy második héten van a saunapäivä, azaz a szauna nap. A szaunázással kapcsolatban itt kezdtem el dilemmázni, amikor is a család megkérdezte, hogy szeretnék-e szaunázni. Nyílván szerettem volna, de bajban voltam, hogy fürdőruhában, vagy anélkül? Velük vagy egyedül? Bizony, nem készültem fel a szaunázási illemszabályokból, de szerencsére használhattam úgy, ahogy kívántam, mert a család együtt megy be, s mindannyian meztelenek, így én inkább később mentem.

A házi szokásokkal tehát nem gyűlt meg a bajom, de az előbbi bejegyzésben említett Katinkultaban eléggé elbizonytalanodtam, a szauna használatát illetően. A fürdőkben háromféle szauna van: női, férfi és koedukált. A fürdőruha használata tilos, és illetlenséget fejez ki. Igazán nem tudtam mit tegyek, a koedukáltat nyílván nem választottam, így maradt a női, de azért igen feszélyezve éreztem magam, mert ott volt az a  sok nő, a legfiatalabbaktól a legöregebbekig és a hatalmas öltözőben mezítelenül jöttek, mentek az onnan nyíló szaunába és szaunából. Végül megtörtem és legyőztem a szégyellőségemet , s be kell valljam, hogy van egy bizonyos hangulata ennek az egésznek.  Amikor leült mellém a családból az anyuka és elkezdett velem csevegni az még kicsit fura volt,de hamar hozzá lehet szokni. No, de ami a mókás, az a füstszauna. Ilyen már csak néhány helyen van, mert sokkal nehezebb tisztán tartani, munka-és időígényesebb a befűtése stb. Viszont itt volt, és hát ugye egyszer él az ember –majdnem- mindent ki kell próbálni. Tehát fogtam magam és fürdőruhában átvágtam az udvaron (kint -3 fok), s be a szaunába. Ez teljesen más, mint a normál szauna, itt minden fekete, és nagyon sötét van, csupán némi gyér világítás irányíthat a megfelelő helyre. Amikor ott ültem, várakoztam és szívtam magamba a forró, illatosan füstös levegőt, akkor gondolkoztam, hogy vajon a következő ember, hogy fog ide bejönni: meztelenül vagy sem?

A következő pár szintén fürdőruhában jött be, de a továbbiakban volt aki Ádám-kosztümben jelent meg és magabiztosan leült. Volt aki miután szeme megszokta a sötétséget és realizálta, hogy a többségen van valami ami fedi a testét, zavartan kisietett. A tradicionális füstszauna után következett a lékmerülés. Nem hittem volna, hogy túlélem a nyakig merülést a jeges vízben, de itt vagyok. (Még egy orosz sráctól is kaptam egy „Respect!”-et, pedig ők azért hozzászokhattak a hideghez.)

            Összességében, ha Finnországban szaunázik az ember, akkor inkább a meztelenséget preferálják jobban.

Ezen történet egy szép, a magyar nemzet számára jelentős napon, március 15-én kezdődött. Kedves finn családommal elindultunk  Finnország északabbi pontjába, Vuokattiba. Az elmúlt három napot az ottani fürdőben töltöttük, melynek neve Katinkulta. A hely különösen gyönyörű volt: a rengeteg havas fenyőfával, a sípályákkal, sífelvonóval, a fürdő  épületével együtt volt az egésznek valami megfoghatatlan  varázsa(akárcsak Finnországnak magának). Az odafele úton, ami egyébként kb. négy órán keresztül tartott, megállapítottam, hogy nem vicc az „ezer tó országa” elnevezés. Jó, nyílván hittem a térképeknek is, de azért más, ha saját szemével látja az ember,hogy tényleg minden településhez tartozik egy kb. Velencei-tó méretű állóvíz, vagy nagyobb.
            No, de vissza Katinkulta-ba. Megérkezésünk napján ismerkedtem a hotel sajátosságaival, kerestem a bankautomatát amit itt Otto-nak hívnak ( :D ), aztán azt hittem,hogy megtaláltam, mert ráleleletem egy Vastaanotto feliratra, min csak épp átfutott a tekintetem, én pedig bizton nyugtáztam magamban, hogy holnap azt követve megtalálom a bankautomatát. Nyílván sejthető, hogy tévedtem… A vastaanotto a recepció finn megfelelője, ott pedig nem volt túl sok, mondhatni-írhatni, hogy egy bankautomata sem. Ezen problémám a későbbiekben megoldódott.
            A következő nap jelentette életem nagy napját, amikor reméltem, hogy beléphetek az extrémsportolók világába, és egy eddig fel nem fedezett tehetségem a felszínre törhet. Elérkezett a snowboard napja. Úgy vártam, mint gyermekkoromban a húsvéti csokikeresést. Az első lépésektől kezdve csak fokozódott az izgalmam. Felvettem a hétmétföldes csizmára emlékeztető snowboard cipőt, majd a lábamhoz igazították a boardot, felhúztam a dizájnos snowboard kesztyűt, megfogtam a snowboardot, s akár egy westernfilm főhőse kivonultam kezemben a snowboard-fegyverrel a „harctérre”. A látvány fenséges volt. Öt pálya: egy a kezdőknek, gyerekeknek, míg a többi négy a felnőtteknek. e négy közül is kiemelkedett a legszélső, ahol síelők és boardosok repkedtek, trükköztek a levegőben.
            Izgalmam egyre csak fokozódott, türelmetlenül vártam oktatómat. A várakozás izgalmát a board fel-, lecsatolgatásával, videókból felrémlő lábtartások gyakorlásával próbáltam elütni, de nem jártam sikerrel. Aztán egyszer csak megérkezett Ő, akit oly régóta vártam: A TANÁR. Körülbelül 25 éves lány, igazán kedvesen elkezdte magyarázni a snowboard alapjait. A kezdet igazán ígéretesnek tűnt, ment a térdbehajlításos dölöngélés, a fordulás, a tartás, mindez egyhelyben. A „hyvää, tosi hyvää” felkiáltások is nagy gyakorisággal röpködtek a levegőben. Éreztem, hogy sínen vagyok. Következő lépésként a sífelvonó használatának elsajátítása következett, mely a sípálya meghódításának kapuja. Önbizalommal telítve, boldogan odaálltam, vártam. Elment az első kapaszkodó, mert biztosra akartam menni, igazán felkészülten menni a „csúcsra”, s akkor jött az amit megragadtam, ahogy tanították. Fogtam, kapaszkodtam, koncentráltam, súlyomat a bal lábamra helyeztem, és két másodperc múlva már a havas talaj hideg és kemény mivoltával barátkoztam, és a csontomba hatoló éles fájdalommal. Ekkor ért az első kudarc. Dacosan felálltam, elkaptam a következő kapaszkodót. Nyílván a dacból adódóan, az „akkor is megcsinálom” gondolat miatt csupán a cél lebegett a szemem előtt, s nem figyeltem semmire, így ismét a hideg havat éreztem arcomban. Ekkor már a fájdalom kezdett felülemelkedni a dacon, de még egy gyors próbát lehetségesnek tartottam, hogy megcsillantsam eddig rejtegetett snowboard tehetségem. Ekkor sikerült. Feljutottam. A gyerek sípálya tetejére. Megcsináltam. Gondoltam, s letekintve oly messzinek tűnt a lent, és oly nagynak a megtett út. Ezek után megtanultam fékezni és fordulni, és leértem a domb aljára. Újra használnom kellett a felvonót. Itt már azok a lábizmaim, melyekről eddig tudomásom sem volt, éreztették, hogy többet kellet volna foglalkoznom velük. Elfáradtam, és a lift egy félelmetes szerkezetnek tűnt szememben, de mégis újra beálltam a sorba. Előttem öt- hat éves gyerekek mosolytól fénylő arcal ragadták meg a szürke műanyag kapaszkodókat, s indultak a sípálya csúcsára, majd én következtem. Koncentráltam: mindkét láb a snowboardon, térd behajlítva, derék egyenesen, és megragadtam. Éreztem siklok a havon, megy, sikerült! Elhamarkodott volt az öröm, a koncentráció megszűnt, a board kibillent egyensúlyából.
Elestem –
A kudarc megtörte a lelkemet és az egyik bokaízületemet is.
Ezek után hosszú gyaloglások következtek néhány másodperc lesiklásért, mely szintén tartogatott némi bukkanót.
 Rejtett snowboard tehetségem a rejtekhelyén maradt, de talán valami másban fog virágot bontani a későbbiekben. Talán…

Linkajánlónak: Nicolas Müller- https://www.youtube.com/watch?v=K07UfqvHQCI

Makaronilaatikko

Piríts meg kb. 30 dkg darált marhahúst, fűszerezd sóval, borssal, paprikával. Mellé piríts egy kis hagymát, majd ezeket keverd össze.
Most főzz ki körülbelül fél kilogramm makaróni tésztát, tedd bele egy nagyobb sütőedénybe, tepsibe. Add hozzá a megpirított marhahúst, és keverd össze a tésztával.
Majd 3 tojáshoz tegyél 7 dl tejet, keverd össze és öntsd rá a tésztára és a husira. Egy órán keresztül süsd 200 fokon.

Jó étvágyat!

:)

Nos, végre itt van egy blog, a sok blogtetem mellett, melyeket hátrahagytam az elmúlt időkben, s már a feledés, valamint az internet hálójában hánykolódnak  vagy éppen csak léteznek néhány semmi-bejegyzésem tartalmatlan voltával.

A mostani sem világmegvátó gondolatokkal, vagy akár csodás irói megnyílvnulásokkal telített szövegeket fog tartalmazni. Csupán néhány gondolat, észrevétel az országok, emberek, mentalitások és szokások különbözőségéről, egyezéséről.
Közhelyesen: Finnország magyar szemmel.